mesart

Anyámnak


Nem te voltál hibás anyám, édes anyám
hogy elmentünk az idegenbe
te nem, anyánk mely meleg kebledhez
vontál minket is, idegeneket és jövevényeket
mintha sajátaid lettünk volna elejétöl fogva.

Egy mostoha azt sorolta nekünk
hogy Atjánk meghalt vagy talán nem is létezik
eröd ellankadt és tejed keserü lett mind az üröm

és igy elindultunk az idegenbe
Atjánkat keresni
(igaz csekély tejet is)
remélve hogy ujra viszszatérünk.

Viszsza maradtál hofehér ösz fejeddel
távolba tekintve és halkan suttogva:
„ezeket többé nem látom“

Most ott ülsz és más csorompok játszanak öledbe
tanitnád öket mit mondott Atjuk
de ök félszemmel az idegen aszony
telli keblérre kacsintanak
gondolvánn hogy édesseb teje vann

nem tej az, mondom én néktek,
hanem mérreg
mely ostobasághoz visz
(egyröl tudom biztossan hogy belepusztult)
és fiaji joggal kérdezni fogják
mirre jöttél ide? hogy elvegyed ostobasággunkat
mely csak nekünk jár?

Csokoljátok anyánk öreg arcát
simogassátok ösz fejét
halgassátok tanácsát
gyönyörü, szebb mint valaha volt
betakarta kendöjévvel szemérmessen kebleit
és várja az Atja és gyermekeji hazatérését.

3.nov.2011 mesart (nagymamámnak és szülöhazámnak)